Mindennapi mintáink Csajos esték - Mindennapi mintáink - interaktív előadás

mindennapi mintáink


A másokhoz való viszonyulásunk nagyban függ attól, hogy milyen mintát láttunk szüleinktől, tanárainktól, azoktól a felnőttektől, akik gyermekként körbevettek minket. Ez a mintázat alkotja személyiségünk nagy részét, s pont ezért meg sem kérdőjelezzük ezen minták aktualitását, szükségességét, vagy azt, hogy az ezek alapján kialakult viselkedésünk mennyire könnyíti vagy nehezíti meg az életünket.

A megtanult minták mintegy szűrőként működve szűkítik le azt a világot, amelyben jól érezzük magunkat.

Ezeket a mintákat adjuk át gyermekeinknek is.

Épp ezért, ha egy gyermekkel „probléma” van, érdemes először a szülők viselkedését, értékrendjét, hiedelmeit megvizsgálni.

Például hányszor halljuk felnőtt emberektől, hogy: -Jajj, holnap már megint hétfő…

Ha egy szülő nem szívesen megy be dolgozni a munkahelyére, ha egész vasárnap feszült attól, hogy a következő napon egy újabb hét kezdődik, akkor hogyan várhatjuk el a gyerektől, hogy önként és dalolva, jókedvűen kezdje a hétfői napot az iskolában?

Amit a szüleinktől tanultunk, mélyen elraktározzuk az agyunkban, de nem csak a tényeket, hanem az azokra adott reakcióinkat is.

A példánknál maradva: ha gyerekként minden hétfő veszekedéssel kezdődik, feszültséggel van tele, akkor felnőttként megmagyarázhatatlanul tör ránk majd egyfajta „gyomorgörcs” ezeken a napokon, még akkor is, ha szeretjük a munkánkat. Ez pedig hosszú távon megmérgezheti életünk többi területét is.

Belénk épült hiedelmeinket csak akkor tudjuk megkérdőjelezni, ha felnőttként vizsgáljuk meg azokat.

Igazi felnőttként számba vehetjük azokat a helyzeteket, szituációkat, amikor gondolkodás nélkül cselekszünk. Ha sikerül ezeket felismerni, akkor pedig már csak megfelelő stratégia, gyakorlás és kitartás kérdése, hogy meg tudjuk-e változtatni, élhetőbbé tudjuk-e tenni a hétköznapjainkat.

A csajos esték soron következő előadásán ezekről, és a témához kapcsolódó, a résztvevők által felvetett kérdésekről beszélgetünk.

Personal (Life) coachingCorporate (Business) coachingÉletvezetésÖn-HipnózisNLP , NLPCoaching és  a Vonzás Törvénye Szolnokon, Kecskeméten, Egerben és Budapesten előre egyeztetett időpontban. Tréningek, előadások, workshopok, csoport coaching ülések, teamcoaching ülések, TRANSZtréningek, TRANSZelőadások, motivációs előadások az egész ország területén. Keressen minket bizalommal a +36-70/215-64-47 telefonszámon.

A weboldalunkon kínált szolgáltatásainkra való érdeklődés alap feltétele, hogy az érdeklődő magát egészségesnek vallja, nem állhat cselekvőképességet korlátozó intézkedés alatt, ugyanakkor fennálló betegség esetén kérje ki kezelőorvosának előzetes véleményét. A 18. életévüket be nem töltött személyek a fenti feltételek mellett, kizárólag szülői vagy szülői írásos meghatalmazott felügyelete mellet vehetnek igénybe szolgáltatásainkat.

Weboldalunkon kizárólag a személy komfortérzetének, a személy fizikai közérzetének, és az életminőségének javítására irányuló szolgáltatásokat kínálunk. Szolgáltatásaink közt orvosi terápiás, gyógyító, illetve pszichoterápiás, és hipnoterápiás, valamint egyéb egészségügyi szolgáltatásnak minősülő tevékenységet nem kínálunk.

2017Október
MonTueWedThuFriSatSun
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Az Életvezetés, az Ön- Hipnózis  és a Meditációs, Relaxációs jelleggel végzett "Taranszformáció” , Coaching és az neuro-lingvisztikus programozás (NLP) tevékenységi köre a „fizikai közérzetjavító szolgáltatás” (TEÁOR:9604) és az „MNS egyéb személyi szolgáltatás” (TEÁOR:9609) tevékenységi kör hatáskörébe tartozik.
A Magyarországon jelenleg érvényben lévő hatályos jogszabályok értelmében, KIZÁRÓLAG csak orvos GYÓGYITthat. Klinikai hipnózist (hipnoterápiát), pszichoterápiás kezelést, orvosi terápiás, gyógyító, illetve egyéb egészségügyi szolgáltatásnak minősülő tevékenységet NEM végzünk. Valahányszor a weboldalon „terápia” szót használjuk azt KIZÁRÓLAG a HÉTKÖZNAPI ÉRTELEMBEN értjük.