NLP NLP, azaz neuro lingvisztikus programozás

nlp

Az NLP, azaz neuro lingvisztikus programozás egy olyan módszer, melynek a segítségével felismerhető, hogyan jönnek létre érzelmi állapotaink, illetve megoldást nyújt arra vonatkozóan, hogy azokat hogyan tudjuk megváltoztatni. A módszer segítséget nyújt ahhoz, hogy hatékonyabbá tegyük kommunikációnkat, új életszemléletünk alakuljon ki.

Alapja, hogy minden tudásunk, gondolatunk, viselkedésünk egy tanulási folyamat eredményeként jött létre, ezért további tanulással, új lehetőségek megismerésével ezeken változtathatunk is.

Maga a folyamat több lépcsőből épül fel, melynek során – leegyszerűsítve – megállapításra kerül maga a probléma, illetve az, hogy azt mi tartja fenn. Ezt követi annak felderítése, hogy milyen szempontok szükségesek ahhoz, hogy a problémára ne termelje újra magát, hanem hatékony javulás következzen be.

Ez a technika – melynek kialakítása John Grinder és Richard Bandler nevéhez fűződik – gyorsan és eredményesen alkalmazható a különféle fóbiák gyógyításában is. A hetvenes évek közepén a technika megalkotásakor olyan emberek tanulmányoztak, akik a maguk területén a legnagyszerűbb teljesítményt nyújtották, mint például Virginia Satir családterapeuta, vagy Milton Erickson hipnoterapeuta a kommunikáció területén. Azóta a jól megalapozott módszereket napjainkra folyamatosan továbbfejlesztették.

Neurohipnotikus újramintázás: Richard Bandler eljárása, mely lényege az egyénben meglévő érzések felismerése, az érzések irányítása, továbbá bármilyen kívánt állapot elérése.

Az NLP eszközei nagy sikerrel alkalmazhatók az élet minden területén, legyen az üzleti élet, kereskedelem, sport, avagy nevelés.

Dancing S.C.O.R.E. és Somatic Syntax. Ezt a technikát Judit DeLozier fejlesztette ki. A módszer által használt eszköz itt nem a klasszikus nyelvi kifejezés, hanem a mozgás és a tánc.

Az NLP spirituális, spirituális, lelki megközelítésű “irányzata”, modellje a Core Transformation, más néven Mély Belső Átalakulás. Lényegét tekintve, ha megismerjük, feltárjuk rejtett énünket, az általunk nem kedvelt tulajdonságainkat, reakcióinkat, akkor férünk hozzá a mélyen lévő igazságokhoz és megoldásokhoz. Ez a módszer lehetőséget nyújt egy jobb életminőség kialakítására.

Az mély és érett önismerettel kapcsolatos modell a  Self-Concept, amely  a belső folyamatok feltárására irányul, mely által megismerjük képességeinket, mélyen gyökerező meggyőződéseinek, ezáltal segítséget kapva újak kialakítására vagy a meglévők megváltoztatására. Ezzel a módszerrel gyors és eredményes változás érhető el az egészséges énkép kialakításában.

A „neuro-lingvisztikus programozás” kifejezés hátterében a következő felismerések állnak:

  • neuro: Minden viselkedésünk neurológiai folyamatokban gyökerezik: az érzékelésben és az észlelésben(látás, hallás, tapintás stb.), ill. a gondolkodásban is az idegrendszerünket használjuk.
  • lingvisztikus: Gondolatainkat a nyelv segítségével fejezzük ki, ugyanilyen módon kommunikálunk. Ha valamit mondani szeretnénk, a fejünkben lévő képet/hangot/érzést szavakba öntjük. A hallgató ezeket a szavakat alakítja vissza saját maga számára hanggá, képpé vagy érzéssé.
  • programozás: Gondolataink és viselkedésünk nem véletlenszerűen alakulnak, hanem bennünk lévő, mélyen gyökerező – a fenti értelemben vett – neurolingvisztikus sémákat, előírásokat követnek. Ezek a régen tanult sémák újratanulhatóak, vagyis az ember újraprogramozható. Ahogy a kisgyerek fejfájós anyját utánozva eltanulta, hogy amennyiben figyelmet és törődést szeretne a családjától, akkor ennek útja az, hogy megfájduljon a feje, ugyanúgy a felnőtt képes e programot újraírni, és a fej megfájdulása helyett alternatív megoldást kialakítani arra, hogy magára irányítsa családja figyelmét és törődését.

Vannak, akik határtudományként, mások áltudományként tekintenek rá. Pszichológusok szerint elmélete túlhaladott, mégis, az oktatásban, a humánerőforrás-menedzsmentben vagy a kommunikáció oktatásában gyakran használt módszer.

Personal (Life) coachingCorporate (Business) coachingÉletvezetésÖn-HipnózisNLP , NLPCoaching és  a Vonzás Törvénye Szolnokon, Kecskeméten, Egerben és Budapesten előre egyeztetett időpontban. Tréningek, előadások, workshopok, csoport coaching ülések, teamcoaching ülések, TRANSZtréningek, TRANSZelőadások, motivációs előadások az egész ország területén. Keressen minket bizalommal a +36-70/215-64-47 telefonszámon.

A weboldalunkon kínált szolgáltatásainkra való érdeklődés alap feltétele, hogy az érdeklődő magát egészségesnek vallja, nem állhat cselekvőképességet korlátozó intézkedés alatt, ugyanakkor fennálló betegség esetén kérje ki kezelőorvosának előzetes véleményét. A 18. életévüket be nem töltött személyek a fenti feltételek mellett, kizárólag szülői vagy szülői írásos meghatalmazott felügyelete mellet vehetnek igénybe szolgáltatásainkat.

Weboldalunkon kizárólag a személy komfortérzetének, a személy fizikai közérzetének, és az életminőségének javítására irányuló szolgáltatásokat kínálunk. Szolgáltatásaink közt orvosi terápiás, gyógyító, illetve pszichoterápiás, és hipnoterápiás, valamint egyéb egészségügyi szolgáltatásnak minősülő tevékenységet nem kínálunk.

2017Október
MonTueWedThuFriSatSun
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Az Életvezetés, az Ön- Hipnózis  és a Meditációs, Relaxációs jelleggel végzett "Taranszformáció” , Coaching és az neuro-lingvisztikus programozás (NLP) tevékenységi köre a „fizikai közérzetjavító szolgáltatás” (TEÁOR:9604) és az „MNS egyéb személyi szolgáltatás” (TEÁOR:9609) tevékenységi kör hatáskörébe tartozik.
A Magyarországon jelenleg érvényben lévő hatályos jogszabályok értelmében, KIZÁRÓLAG csak orvos GYÓGYITthat. Klinikai hipnózist (hipnoterápiát), pszichoterápiás kezelést, orvosi terápiás, gyógyító, illetve egyéb egészségügyi szolgáltatásnak minősülő tevékenységet NEM végzünk. Valahányszor a weboldalon „terápia” szót használjuk azt KIZÁRÓLAG a HÉTKÖZNAPI ÉRTELEMBEN értjük.